agido74blog

2132. Ennyi nap telt el, amióta elhagytam a hazámat. De már csak években számolom, kb. az első 500 napot számoltam napokban, majd hónapokban, ma már azt mondom lassan 6 év. 2132 nap és éjszaka éppen elegendő volt számomra, hogy majdnem otthonomnak érezzem ezt a tájat. Otthonosan, szeretettel mozgok benne. Szeretem a hálószobám ablakából látható Fekete Erdő büszke fenyőit, a felettük villódzó csillagokat, a levegőt, a hangokat, az illatokat. Azt gondolom, ezt hívják úgy, hogy megszokás. Ez könnyen ment, ugyanis soha sem éreztem még azt, amit úgy nevez mindenki, hogy otthon. Bárhol laktam is eddig életem során sohasem éreztem még az otthon érzését. Mindig csak éppen laktam valahol, ezért sem okozott gondot sohasem pakolni és továbbállni. Most is erre készülök, reményeim szerint legkésőbb egy év múlva már egészen más csillagok fognak benézni az ablakomon éjjelente. 

Egy dolgot viszont kimondottan élvezek önkéntes száműzetésemben. 3 ország sarkában élek. 3 elképesztő történelemmel rendelkező ország sarkában élek. Németországban lakom, de légvonalban Franciaország és Svájc is mindössze 15 km. Alemánok vesznek körül fura akcentussal, Helvécia szavakkal leírhatatlan, Elzás-Lotaringia egy ékszerdoboz, a Fekete Erdő még ma is olyan erőt sugároz magából a hatalmas fenyőivel, a hegyi falvakkal, amit csak érezni lehet. Amikor ezeknek a területeknek a történelmét tanultam elérhetetlen álom volt számomra saját szememmel látni ezeket a tájakat. Ma már itt bosszankodom egy-egy útlezárás, dugó miatt...  Gyakran előfordul, hogy Svájcból Franciaországon keresztül vezet az út haza Németországba. Egyszerűen imádom.  Egyszer megcsináltam, hogy Franciaországban Mulhouse-ban reggeliztem egy kicsi cukrászdában, majd Baselben, Svájcban ebédeltem, és itthon a konyhámban, Németországban Steinen Hägelbergben vacsoráztam. Utolérhetetlen... Egyszerűen boldog voltam, hogy ilyet kaptam a sorstól! Imádtam ezt a napot! Rengeteg sétával töltöttem, minden fűszálnak bemutatkoztam... Egyébként  a véletlen hozott ide, a Sors keze rakott le itt. Fogalmam sem volt hová jövök, egyszerűen csak nem akartam már ott maradni ahol voltam, és picit sem a megélhetés vagy a politika űzött 1000 km-t. Egyszerűen csak világgá akartam menni és ez volt az első lehetőségem erre....

Múlt héten eljutottam két közeli gyógyfürdőbe is, ahová régóta terveztem menni. (Még egyszer köszönöm szépen annak, akit illet, hogy elvitt oda és a vendége lehettem) A társaság is nagyon jó volt, nem csak a fürdő. És csend volt, gyerekek nélküli fürdő.  Pozitívan csalódtam az egyik fürdőben, mert a budapesti vizek után nálam nagyon magas a léc, ha termálról van szó. Természetesen meg sem közelíti a víz gyógyhatása és hőmérséklete a magyarországi vizekét, de egy fél napos kellemes ázás után már volt hatása. Pesten 20 perc után kidől az ember a termálvízben. Jaj, de hiányzol Rudas.  De ez földrajzi adottság, nincs köze az itt élőkhöz, viszont maga a fürdő, a tisztaság, az öltözők a park nagyon tetszett. Biztos, hogy rendszeres vendég leszek. 

Az második fürdőzés után véget ért a nyár. Szó szerint és az életemben átvitt értelemben is. Este kitört a vihar, amíg elértük a kocsit bőrig áztunk, fák dőltek ki, akkora vihar volt. Vacogtam! Szerencsére egy forró tea felmelegített, de így is fájt a torkom és köhögtem 4 napot.

Sajnos valamiféle vihar a lelkemben is feltámadt.. Felforgatott, felborogatott bennem mindent, beleszédültem, belezavarodtam, és aki ismer, az tudja, ilyenkor csinálok valami visszafordíthatatlan butaságot, majd futásnak eredek... Természetesen ezt tettem most is. Egyszerűen képtelen vagyok magamban tartani azt, ami odabenn kavarog, képtelen vagyok a képmutatásra, a hazudozásra... Nem megy. Pedig teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb embernek sokkal több időre van szüksége bármely emberi kapcsolat kialakítására, a másik megismerésére, mint nekem. Nálam ez villám gyorsan lezajlik. Vannak olyan barátnőim, hogy az első találkozáskor bemutatkozás helyett átöleltük egymást és nevetve mondtunk olyan furcsa, hiányoztál, pedig nem is ismerlek.  Úgy tűnhet türelmetlen vagyok pedig egyszerűen csak akkora a "vihar" bennem, hogy képtelen vagyok fékezni. Pedig ez már fékezve van... Ki kell, hogy mondjam, amit érzek, vagy az érzelem kialakulásának közelségét, hogy figyelmeztessem a másikat, mi fog következni hamarosan, ha nem teszek ellene. Ez minden érzelmemnél így van. Akár harag, düh  vagy akár egy kötődés és szerelem. Úgy érzem, figyelmeztetnem kell önmagam és az érintett felet, hogy még időben tudjak cselekedni, mielőtt a bennem tomboló vihar kitör belőlem. Akkor sérül valaki, általában én. Szerintem ez így fair. Még időben szólni, amikor lehet tenni ellene. A harag ugyanúgy pusztít, sérülést okoz, mint egy viszonzatlan szerelem. Mire jó ez? A kialakulóban lévő érzelmek még megfékezhetők, például futással. Az ember egyszerűen elfut és nem éri több inger a másik embertől. Nincs értelmetlen ábránd, nincs értelmetlen tűz szítás, nem etetjük tovább az érzelmeinket, ha elfutunk... Sajnos túl korán futottam el megint, de ez nálam már megszokott. A vihar tombolt és megrémültem, ezért jól elcsesztem inkább mindent. Így már biztonságban vagyok, élhetek tovább érzelmek nélkül SZABADON. A szabadság ára magas. Aki szabad az mindig magányos. Lehet ezer barátja, akkor is egyedül issza a kávéját reggelente... De legalább szabad. Szeretem a szabadságomat, fel nem adnám soha semmiért, csak ha reggelente nem egyedül kellene innom a kávémat, (kakaómat) ezért már feladnám a szabadságom... 

Azt hiszem a  Vulkáni T'san s'at -ot kellene gyakorolnom. Ez alatt a gyakorlat alatt a vulkáni gyerekek elsajátítják az érzelmeik uralását a Star Trek filmben. A vulkániak képtelenek a hazugságra, hisz a vulkáni logika is ellent mond a hazudozásnak. De az, hogy az ember képtelen uralni az érzelmeit, az gyakran okoz mindent elsöprő viharokat az életében. Ez talán a változások szele? 

 2023 08 30 00:08