agido74blog

"Merre vagy?"

"Mit csinálsz?"

"Még mindig létezem számodra?"

"Elmegyünk ahová akarod. Amikor akarod. És akkor is szeretni fogjuk egymást, ha a szerelem kihunyt már..."

Joe Dassin Indián nyár című dalát Kovács Kati jóvoltából mindenki ismeri. Vagyis mindenki, aki velem, a nővéreimmel, vagy a szüleimmel egy generáció...

Május 13.-án 44 éves voltam. Ez egy tény. Semmi extra. Se nem sok, se nem kevés. Ennyi. Ami különleges ebben, az a 44 évnyi emlék és tapasztalat. Sajnos és egyben szerencsére is az élet nem szűkölködött abban, hogy ellásson engem tanulnivalóval, és rengeteg élményben volt részem jóban, rosszban egyaránt, Olyan élményekben, ami a legtöbb embernek nem adatik meg egész élete során. A szerelemben is... illetve se. 

Mi a szerelem?

A szerelem definicíója: ....?

keresgéltem a neten, mi is a szerelem, több oldalas leírásokat találtam, körbejárva a tényt, hivatkozva művészetekre, műalkotásokra, szerotoninra, dopaminrendszerre, amygdala, vasopressin, oxitocin, Eros, Amor...

Kisfaludy Sándor oldalakon keresztül kesereg..

I. ÉNEK.

Mint az őzek az erdőben,
  A halak a vizekben,
Madarak a levegőben,
  A méhek a kertekben:
Oly szabadon s kedvem telve
  Éltem egykor napjaim;
Vigan lejtve s énekelve
  Üzém kicsiny bajaim.

Erő vala tetememben,
  Minden bajt megláboltam;
Tehetség volt tűz-lelkemben,
  A sorsot csak gúnyoltam;
Nem esmérvén veszedelmet,
  Nagy dolgokat koholtam;
Nem esmertem a szerelmet -
  Egek, de boldog voltam!

(Kisfaludy Sándor: Kesergő szerelem )

Válasz a kérdésre, és defininíció továbbra sincs.

"Mi a szerelem?"

Talán ez is olyan dolog, ami addig érdekes, amíg nem tudjuk a választ. Egy varázsbuborék, amely kipukkad, ha kimondjuk a varázsigét... 

Meg vagyok győződve arról, hogy a szerelem az agyunk játéka önmagunk elméjével, azért, hogy a fajfenntartás, és az utódgondozás minél hatékonyabb legyen. Ez egy evolúciós csapda. 

Hogyan is lesz az ember szerelmes:

1. Megismer valakit (jó esetben ember, embert, és nem kecsét, juhot, szobrot, mint Pygmalion, önmagát, mint Nárcisz stb...) 

2. Elkezd erről a személyről ábrándozni.... Már írtam egyszer, az ember kisgyermekként elképzeli magának azt a kék szemű, magas szőke daliás herceget (hercegnőt) akivel majd boldogan élnek míg meg nem halnak. És abban a pillanatban, amikor feltűnik az erre a hercegre, hercegnőre hasonlító illető, ráhúzza azokat a tulajdonságokat, amelyeket elképzelt mesebeli párjáról... álmokba öltöztettett valóság...

3. És már szerelmes is az ember lánya, fia. Kibe is, mibe is? Tulajdonképp egy valós személyről alkotott fantazmagóriába...

szerencsés esetben ugyanabban az időben, helyen ez oda-vissza megtörténik és lám csak, máris hipp-hopp boldogok vagyunk. Ásó, kapa... Vagy mégsem?  

Mivel a fenti feltételezésemben mindkét fél csapdába esett, ezért a dolog ebben az esetben általában úgy folytatódik, hogy egyik fél sem szeretné a másik fél hiányának érzését átélni, ezért mindent, vagyis sok mindent elkövet annak érdekében, hogy a másik fél szimpátiáját, érdeklődését életben tartsa... Akár megváltozni is képes ezért. (látszatra, mert ugye szerintem az ember nem változik, csak a körülményei lesznek mások) Az események pedig egymást követik. Előbb utóbb összekötik az életüket ezek a párok és ettől fogva kéz a kézben sétálnak az élet rögös útján

a szerelem csapda, a szerelem sötét verem, a szerelem fogság, a szerelem hazugság

Életemben először a szüleim szerelmével találkoztam. A szüleim szerelme, ahogyan a nagyszüleimé  is majdhogynem legendás. 

Szerettem gyerek lenni. Boldog voltam, amikor gyerek voltam. Annak ellenére, hogy nagyon szegények voltunk. 5 éves koromig szoba konyhás picike vályogházban éltünk öten, aminek az udvarán volt egy "pottyantós" wc. Csak áram és hideg víz volt benne, aminek örültünk, mert annak idején nagyon sokan jártak a kútra vízért.

A szüleim szomszédok voltak, ezért gyerekkoruktól ismerték egymást. A "cigánysarkon" laktunk egy faluban, a cselédsoron, aminek a lakossága tótokból és cigányokból állt. "bože do piči, kurva krčma, bože môj bože môj" "Lubnyá dáj, he nye rinyáj! hee! Bráznyikos vágy min apád he!"  Még most is hallom. Szinte az egész kiterjedt családom elérhető távolságban élt tőlünk. A távolabb élő rokonaim is a szomszéd faluban, de legtöbbjük egy-két utcán belül... Az utcánk egy annyira szűk utca, hogy két autó nem fér el egymás mellett. Volt benne akkoriban még egy "ulicska" Zsuzsi néni háza mellett, a "domb" előtt. Ez egy aprócska telek volt két ház között, a saját házunktól 20 méterre, mégis egy másik világ volt ott. Az "Ulicska" sokan szerettünk ott "elbújni" mindig tele volt kutyatejjel és illatos, puha zöld fűvel. Rengeteg koszorút fontunk a kutyatej sárga virágából, folyton ragadt a kezünk tőle, és amikor elvirágzott az égig vitte a szél az apró ejtőernyőket, amiket elfújtunk... Néhanapján kiszólt Zsuzsi néni, hogy ne hangoskodjunk, mert alszik a Misa bácsi. Olyankor csendben játszottunk. Kivittünk oda egy plédet, ráfeküdtünk és néztük a kék égen úszó felhőket, figyeltük a repülőket, álmodoztunk, hogy egyszer majd mi is rajta ülünk az egyiken...Rengeteget énekeltünk ott, körbe körbe járva kézen fogva az unokatestvéreimmel. Annyira kicsi a telek, ami akkor olyan hatalmasnak tűnt, hogy ma sem hiszem el. Mindössze kb. 10-12 méter hosszú 5-6 méter széles... nekünk egy óriási, csodás rét volt ott... az "ulicska!"

Szerettem gyerek lenni. Boldog voltam, amikor gyerek voltam.

 Minden családi eseményen, és egyéb alkalmakkor is előjött a disznóólas sztori...természetesen alkoholos összejövetelekkor egyéb sztorik is, például a kereszt szüleim esküvője, ahol a spiccesnél kicsit durvább állapotban lévő apám volt a pót menyasszony, a nadrágjából kilógó sárgarépával...Kár, hogy nem emlékezhetem erre. Még nem voltam ezen a világon. 

A nagyapám, anyám apja suszter volt. Ők sem voltak gazdagok, de nélkülözniük nem kellett. A nagypapám levente volt a második világháborúban. 1920-ban született. A dédnagymamámat a mondák szerint kitagadta a családja, mert összeállt a dédnagyapámmal... ez a szerelem, ki tudja? Ebböl a szerelemből született az anyám apja.  A nagyapám egy igazi délceg szőke kék szemű dalia volt! Még 86 éves korában is magas volt. Megszökött az orosz frontról a tél közepén, egy üveg vodkával, két barátjával és egy golyóval a lábában, aminek a nyomát néha megmutatta nekünk, amikor kicsik voltunk. A nagyapám és a golyó a lábában hazaért. A többiek nem...

A nagymamám egy gyönyörű nő volt sötét barna hajú, sötétbarna szemű. A szépség a családunkban nem egyedi eset...

A mi családunkban a férfiak nem sírnak. Soha.

A nagyapám akkor öregedett meg egy pillanat alatt,a mikor meghalt a nagymamám. És akkor láttam életemben először sírni férfit. 16 éves voltam. Arra gondoltam, ez a szerelem.

A nagyapám talán soha életében nem sírt, csak egyszer. A nevetését viszont ma is hallom, és látom, ahogy a légycsapóval a kezében ül a fotelben.

Az anyámnak zöld szeme volt. Vörösesbarna volt a haja. Apámnak fekete a szeme és éj fekete a göndör haja is. Az apám apja zenész volt. Hegedült. Nagyon kicsi voltam amikor meghalt, de még emlékszem rá. Mindig mosolygott, amikor rám nézett és olyan lágyan kedvesen ejtette a nevemet, hogy megmarad a fülemben örökre a hangja. 

Anyámék udvarán, volt egy disznóól. Annak tetejére mászott fel a anyám folyton, hogy leskelődjön az apám után. Akkor olyan 9-10 éves lehetett, apám két évvel idősebb. Annyira leskelődött, mit csinál az apám, hogy beszakadt a disznóól teteje és az anyám beesett a disznók közé... Ez a szerelem...Amikor összeházasodtak, a szülők, a nagyszüleim nem voltak ott, mert ellenezték a házasságot. Két különböző család, két külön világ volt. az esküvő után hazamentek. Mindketten a saját szüleikhez. Anyám ült egy láda tetején és gondolkodott, apám meg a macskájával aludt a nászéjszakájukon... Aztán az egyik rokon öreg komfort nélküli vályogházának egyik szobájába költöztek, aminek az ajtaja az udvarról nyílt. Csak egy szoba. Ott született a legidősebb nővérem, 3 nap alatt egy combig begipszelt bába segítségével. Az apám fogta anyám kezét...  Ez a szerelem...talán

de olyan állapotban volt ezek után, (és persze a pálinka miatt is) hogy egy nappal eltévesztette a testvérem születési napját, amikor bediktálta az anyakönyvi hivatalban. A mai napig rossz dátum szerepel benne.

Emlékszem a szüleim a nyolcvanas évek közepe felé gyakran utaztak be Pestre, mert apámnak volt egy kis jutalom pénze és elvitte az anyámat vásárolni a Nagykörútra butikokba, meg a Skálába. Anyámnak rengetek cipője volt, gyönyörű irhakabátja, táskái. Az apám sok mindent vásárolt neki. Apu szerette, ha anyu jól érzi magát a bőrében, és szerette, ha anyu szép. Egy-egy ilyen vásárlás után sokszor elvitte őt táncolni, az új körömcipőjében, amit gyakran a kezében hozott haza. Rock and rolloztak... Volt olyan hely, ahonnan fiatal korukban kitiltották őket, mert "csúnyán" táncoltak... Olyan Dirthy Dance-esen...Persze moziba is sokat jártak. Az Alien első részét a Corvin moziban nézték meg. Az anyám annyira félt, hogy hetekig nem volt hajlandó sötétben kimenni az utcára, és ha éjszaka wc-re ment az apámat felkeltette, aki kikísérte őt a folyosóra, és a wc ajtó előtt várt az anyura, ugrásra készen, hogy megvédje őt, ha egy filmbéli szörnyeteg betoppanna a házba...

Ez a szerelem? ki tudja, de évtizedekig nevettünk ezen, hogy az apám képes volt felkelni az éjszaka közepén, mert az anyám félt, tulajdonképp a semmitől...

Sohasem vágytam szerelemre, de ha vágytam volna, csak olyan szerelemre vágytam volna, amilyennek az ő szerelmük látszódott. Mert az, hogy valójában mit éreztek soha senki sem fogja megtudni. Ez az ő titkuk.

Gyerekere vágytam, sikerre vágytam, biztonságra és szabadságra.

Amikor megismertem az exférjem, tulajdonképp a biztonságot láttam benne, és a gyönyörű zöld szemeit. Szerettem őt annyira, hogy képes lettem volna életem végéig a felesége maradni, de az  legfontosabb dolgokat vette el tőlem. A biztonságot, és a szabadságomat. Évekig próbáltam meggyőzni ne tegye... kinevetett. Én sem voltam angyal, sokat hibáztam és tettem olyasmiket, amit ma már nem tennék meg. De sem a biztonságát, sem a szabadságát nem veszélyeztettem soha. Egyszer sem kérdeztem meg tőle a 24 év alatt hol volt, kivel volt? És nem azért, mert nem érdekelt... Az ő döntése volt mennyit értem neki. Annyit nem, hogy a kedvemre tegyen bármit is, vagy apró örömöt okozzon nekem, támogasson akár a tanulásban, akár a munkámban. Ő bennem csak ellenfelet, ellenséget látott, akivel szemben csak harcolt, akinél erősebb akart lenni, bizonyítani ő jobb, ő több, mint én. Engem ez nem érdekelt. Én nem azért házasodtam, hogy csatázzak és fitogtassam az erőmet. Sokkal erősebb vagyok mint a legtöbb ember. nincs olyan számomra, hogy lehetetlen, akkor, ha akarom... De ez nem szerelem volt. Ez egy háború volt, aminek csak vesztesei lettek. a gyerekeim, az exem és én..  A házasság számomra azt jelenti: együtt kézen fogva, egymást segítve haladni előre. Egymást húzva fel a hegyre és egymást húzni ki a gödörből... A lényeg az együtt, egymást segítve, támogatva. És nem az egymással szemben...

A szerelem más...

A szerelem egy másik dimenzió. A szerelem az, ami az embert megváltoztatja. A szerelem az, ami az embert olyan döntésekre kényszeríti, amiről korábban meg volt győződve, hogy soha. A szerelem az amikor az ember vakon, gondolkodás nélkül ugrik az ismeretlenbe a másik után. 

Számomra a szerelem azt jelenti a másik fél boldog, és én azért vagyok boldog, mert ő boldog....

A legfontosabb dolgot kellene feladnom a szerelemért. A szabadságom! Mert a szerelem rabság. 

Hogy mennyit is ér a szerelem? Ez attól a férfitól függ, akiért hajlandó leszek feladni a szabadságom... 

Nagyon kell akarnia a másik félnek, mert én a szabadságom akarom! 

2018 05 19 Lörach