agido74blog

Mert mindennek ára van!

Amikor kicsi gyerek voltam, nagyon sokat lebzseltem felnőttek között. Figyeltem őket. Főleg a férfiakat. Rejtély volt előttem A FÉRFI! (még ma is az) Csak lánygyerekek voltak a családban... Figyeltem a családomban élő férfiak viselkedését, a hangszín változásaikat. Másként köszönt a nagyapám a postásnak, és másként köszönt a nagyanyámnak. A "szia" ezer színe... Figyeltem őket tevékenységeik alatt, ahogy cipőt húznak, fésülködnek, esznek, vagy kiöntik a sört a pohárba, rágyújtanak egy cigire, vagy ahogy megpuszilják a feleségüket, gyerekeiket. Ahogy a cipész nagyapám szögeli, ragasztja a cipőket, ahogy az apám rádiót javít, a keresztapám hegeszt, vagy a galambjaival foglalkozik. Néha csak csendben álltam a fürdőszoba ajtóban, és figyeltem ahogy borotválkozott az apám. Szappan, pamacs... volt, hogy megengedte én "csináljak" habot neki, elmagyarázta hogyan is kell borotválkozni, és nevettünk amikor mondtam neki remélem nem lesz túl nagy szakállam, amikor felnőtt leszek... Másként csillogott a szeme borotválkozás közben a keresztapámnak, és másként a nagyapámnak, mások voltak a mozdulataik is. Sokat elárul egy férfiról az, hogy hogyan borotválkozik... Nemrég alkalmam nyílt egy olyan férfi borotválkozási szertartását végignézni, aki még gyerekkoromban elrabolta a szívem. 30 évet kellett várnom arra a reggelre, amikor láthattam őt borotválkozni. Ő nem is tudja mennyire sokat jelentett nekem az a reggel... A fürdőszoba ajtónak támaszkodva csendben nézhettem őt, ahogy borotválkozik... Hálás vagyok azért, hogy tűrte, hogy csendben nézzem őt...

Mindig érdekesnek tartottam a felnőtteket, hogy tulajdonképp mindenki ugyanarra vágyik, mégis  szidják, vagy inkább kinevetik a hátuk mögött azokat, akik tettek is azért, hogy a vágyaik megvalósuljanak. Gyakran mondogattam magamban, én nem ilyen felnőtt leszek! Én is tenni fogok a vágyaimért és nem érdekel, ha kinevetnek...

Így lettem az élet csörgősipkás, színes ruhás, mezítlábas, szeleburdi Bolondja! 

Az utóbbi 315 napban olyan dolgokat volt szerencsém megtapasztalni, amelyekre legmerészebb álmomban sem mertem gondolni. 315 nap egy idegen világban a Német Francia Svájci hármashatár csodálatos, különleges, egyedi és semmihez sem hasonlítható csücskében, ahol a köszönöm németül az merci...

Vágyak... megkeserítik az életünket, de a vágyaink visznek előre, és repítenek minket a mennyek kapuján túlra. A vágyaink gyakran az igazságot is elhomályosítják. Annyira vágyunk például a boldogságra, hogy még magunk is elhisszük boldogok vagyunk, pedig az életünk egy hazugságokkal teli káosz. A vágy legyűr minden igazságot. Az ébredés kínokkal teli abból az álomból, amiben annyira vágytam a boldogságra, hogy elhittem az vagyok... A Mátrix filmhez tudnám hasonlítani, ébredés egy tökéletes világból ami valójában nem is létezik...

A legeslegelső vágyam, amire emlékszem az az volt, hogy ne kelljen oviban lennem. Utáltam. Folyton megszöktem. Hogy mit utáltam? az óvónénit nem, a gyerekekkel elvoltam, a játékokkal is. Énekelni szerettem... Utáltam, hogy bezártak. Utáltam, hogy nem mehettem oda, ahová akartam, akkor, amikor nekem tetszett. Ahol laktunk a közelben volt egy erdő, akkoriban még más világ volt, az anyám csak azért aggódott, hogy ne üljek a vizes fűre, meg ne fázzak, ha kimegyek az erdőbe. Sokat csavarogtam ott egyedül gyalog és később a kék Tacskó bringámmal... Csak sétáltam és élveztem, hogy oda megyek és akkor amikor, és ahova nekem jól esik. Felnőtt koromban felszálltam néha az első vonatra, vagy buszra, és ahová vitt oda mentem. Rengeteget sétáltam céltalanul Budapesten is. 20 évvel ezelőtt egyszer gyalog mentem haza Káposztásmegyer II.-re Hüvősvölgyből a Deák téren keresztül. Egy éjszakán át csak gyalogoltam a városban naplementétől napkeltéig, élveztem a szabadságot... csak azért gyalogoltam, mert megtehettem, senki sem korlátozott. Nagyon nehéz korlátok között élni. Pedig az egész életünk erről szól. Nem táncolhatok meztelen a baseli híd közepén zuhogó esőben például. Az anyukám szerint az a nő, aki férjhez megy és gyereket vállal az egész saját életét eldobja és onnantól kezdve egy másik élete lesz. Elhittem neki, de mindig próbáltam megtartani a saját életemet is az anyaság mellett. Kisebb nagyobb sikerekkel. Leszólást nagyon sokat kaptam. Ez nem való egy anyához, ez nem való egy feleséghez... például az, hogy aikidozni akartam, egyetemre járni, világot látni, vagy csak szimplán meztelen sétálni langyos esőben a Szabadság hídon... Nem jó bolygóra estem, és főleg nem jó időben. Ez a társadalom még nem érett meg az egyén szabadságához. Épp ezért is szerettem bele Svájcba. Bár eleinte a határt nem akartam átlépni, ma már ott akarok élni, dolgozni és meghalni is, és keresem a kapaszkodókat, lehetőségeket, hogy néhány 10 km-rel délebbre élhessek. Eddig ott tapasztaltam a legnagyobb egyéni szabadságot. Pl ha vállalkozni szeretnék, ha tanulni akarok, ha ambícióim, terveim vannak... Persze Svájc is egy óriási gladiátorképző, de engem már eléggé kiképzett az élet még egy gladiátor iskolára, ahol a gyengék elbuknak az erősek elnyerik méltó szabadságukat... Elbukom, vagy szabad leszek.

A napokban történt, hogy rá kellett jönnöm, milyen óriási probléma a szabadság utáni vágyunk mellett az, ha nem bízunk meg a másik emberben. Azt gondolom a bizalom az alap, mindenféle-fajta kapcsolatban. Még az ember-állat kapcsolatában is. Erre épül minden más érzelem minden, még a szeretet és a szerelem is. És minden kapcsolat csak addig létezik, amíg bizalom van. Ahogy a bizalom elillan, a kapcsolat is megszűnik létezni. És ami már egyszer elveszett nem lesz a régi sohasem. A gyanakvás mindig ott lesz velünk. Kivéve, ha a bizalom hiánya egy tévedésen alapszik. A félreértések tisztázásához viszont épp arra az őszinteségre, és lelki erőre van szükség, ami bennem él.

A borotválkozós reggel időszakában sok beszélgetésem volt azzal a férfival, akit meglestem. Mindketten hallottunk a másiktól olyat, amiből tanultunk. A bizalmatlanságról beszélgettünk és akkor mondtam, hogy nekem szükségem van arra, hogy tudjam az ajtó mindig nyitva van, bármikor kiléphetek rajta, mert nekem szükségem van arra, hogy érezzem azt, hogy szabad vagyok. Nem csinálok semmit, csak sétálok egyet a világban, élvezem a szabadságom és visszajövök. Erre azt a választ kaptam csak hogy, ha az ajtó mindig nyitva van, akkor bármikor kitehetem őt is rajta... Ledöbbentem, mert igaz. Valahol a tudatalattimban ez is benne van. Nem csak az, hogy én kisétálhatok az ajtón bármikor szabadon, de az is, hogy azon az ajtón ki is tehetek bárkit, becsukhatom és beengedhetek rajta valaki mást... Ez a szabadságom igazi arca. Szomorú vagyok, mert igaz, de azért vagyok szomorú, mert a bizalmatlanság épp itt mutatkozik meg. Ő nem bízik bennem, hogy eszem ágában sincs kitenni őt azon az ajtón, amit 30 évig lestem belép e rajta valaha, és én nem bízom meg benne annyira, hogy becsukjam azt az ajtót és elhiggyem neki, jó lesz nekünk odabent kettesben, és ő nem a szabadságomat akarja elvenni, hanem a boldogságot akarja nekem odaadni... A Mennyekig repítve engem 101% -osan...

A szabadság és a szerelem... nem fér meg egymás mellett, Petőfi is tudta...

Szabadság, szerelem! 
E kettő kell nekem. 
Szerelmemért föláldozom 
Az életet, 
Szabadságért föláldozom 
Szerelmemet. 

Pest, 1847 január 1

Mindennek ára van, és mindenki el tudja dönteni mennyit is ér számára a másik ember. A szabadság megfizethetetlen és feláldozni valamiért, ami bármikor elromolhat? Gyávaság a szabadságot választani... Talán gyáva vagyok. Kilépni a nyitott ajtón könnyebb, mint becsukni azt és bennmaradni valakivel kettesben, aki ugyanazt várja tőlem, amit én tőle. Vágyunk a boldogságra... 

2018 09 06 15:30 Lörrach