agido74blog

Napok, sőt hetek óta nem megy a versírás. Ez teljesen új. Az utobbi időben legalább 8-10 fél verset írtam. Nem megy, pedig rengeteg gondolat, érzés és rím kavarog a fejemben, de néhány sor után elakadok.  Még a vörösbor és Beethoven sem segít. Valami elromlott bennem. Valami eltört....

Megismerkedtem valakivel nemrég, aki olvassa a blogomat. Meglepődtem.... Az igazság az, hogy szinte hetente vannak új ismerettségeim. Teljesen újak. Ímmel-ámmal beleláthatok az életükbe. Mindenféle emberrel találkoztam már, az élet minden területéről, minden rétegből. A börtönviselttől a büntetőbíróig, a rokkanttól a sebészprofesszorig. Tudós emberek, közgazdászok, politikusok, diplomaták bolti eladók, tanárok, bukott diákok, üzletemberek, mezőgazdászok, állattenyésztők, színészek, énekesek és halászok.... Rengeteg embert ismerek. Mind mind egy-egy történet. Mind egy nagyon érdekes történet. Főleg a diplomaták.  De még egyetlen egy emberrel sem sikerült találkoznom, akit irigyelnék az élete miatt. Bár fogalmam sincs mi az irigység, kivéve amikor egy bizonyos "Csiklós" gúnynevű nőre gondolok. A gúnynevet ő maga ragasztotta önmagára egy primitív tudatlan kijelentésével, amit több ember, köztük egy tíz év körüli kifiú füle hallatára ejtett ki a ló fogai közt. A gúnynevét viszont csak én használom. Mindenki más megbotránkozik rajta, mert a "Csiklós" nő tökéletes...  Konkrétan arra a kérdésre milye van egy nőnek, ami egy férfinak nincs? (a kérdező a műkörmökre gondolt) azt válaszolta, hogy csiklója... Aki tanult anatómiát, az tudja mekkorát tévedett.... Nézzen utána mindenki, akit érdekel. Nekem az első gondolatom az "agy" volt, de akkor beugrottak olyan férfi ismerőseim akik annyira okosak, és olyan sokat tudnak a világról, amit én sohasem fogok tudni megközelítni sem, sőt az IQ-k is igen-igen magas... De "Csiklós" hölgy megválaszolta a kérdést.

Irigy vagyok rá. Azért, mert ő mer és tud is önző lenni. Mert ő a "csiklós" nő van olyan erős, hogy megtegye azt ami neki, csakis neki jó. Mert "Csiklós" "barátném" van olyan bátor, hogy megkockáztasson egy második koraszülést, csakhogy a tatamin lehessen és pisloghasson életem (igen az enyém, nem az övé) nagy szerelmének gyönyörű, bánatos szürke szemeibe, és vigyoroghasson rá  a ló fogaival. Igen féltékeny is vagyok rá... kicsit...esetleg... de nem biztos...Talán nem is ok nélkül. Még sohasem hagytak cserben a megérzéseim. Sajnos... Megmondta életem nagy szerelme, hogy a kettőjük közötti baratság különleges... Igen, irigy vagyok rá, és felnézek "Csiklós" lédire, mert ő mer és tud elég önző lenni ahhoz, hogy a 7 hónapra született 4-5 hetes gyerekét otthon hagyja a férjére és repüljön a tatamira... szó szerint is... Én ezt nem mertem, sőt eszem ágában sem volt megtenni. Amikor anya letten feladtam addigi életem és onnantól kezdve egy teljesen másik életet éltem. Amiben a prioritások mások lettek. Persze akkor is törődtem magammal, és amikor már nem szoptattam, amikor már 1 év körül voltak a gyerekek én is el-el járogattam edzésekre. Gyakran velük együtt. De én gyáva voltam ahhoz, hogy annyira önző legyek, hogy csak a saját vágyaimat helyezzem a gyerekeim igényei elé... Irigylem őt... Mert megteheti, mert meg meri tenni és mert meg is teszi... A sok sok ismerős között ő az egyetlen ilyen bátor anya... Pedig rengeteg anyát ismerek... rengeteget. Több százat. Több százat. Akiknek beleláttam az életébe... Irigylen "Csiklós" anyukát... 

Nemrégiben költöztem. A lányommal ketten, és egy nagyon kedves ismerős segítségével. Szeretek itt lakni. Azt hiszem. Még nem biztos. Ahhoz számomra még kedés idő telt el. Majd jön egy pillanat, amikor kiderül. Pl előmásznak a svábbogarak, nem fogok szeretni itt lakni, de valamelyik nap berepült az erkélyajtón egy fecske. A lányom volt itthon csak... Ez kicsit úgy megbizsergette a szívem... És ez is előhozott emlékeket. 

Amikor még kamasz voltam és vonattal járrtam aikido edzésekre, kb 1988-1993 között, mindig éjjel értem haza. A pályaudvaron, vagy már a vonaton általában összefutottam ismerősőkkel, akik abban az irányban laktak, mint én. Volt egy fiú, Imre aki akkoriban lett Buddhista, vagy Krisna Tudatú Hívő, sajnos nem emlékszem a felvett nevére sem, de tudom hogy szanszkrit nyelvet tanult, és nagyon komolyan vette. Teljes cöllibátuszt fogadott. Az akkoriban nyílt Főiskoláról jött haza, akkor amikor én. Mindig hazakísért. Nagyon szerettem vele beszélgetni, mert bár akár szexről is lehetett vele beszélgetni, soha de soha nem próbálkozott be nálam. Mindig ácsorogtunk még kicsit a kapuban és elmélkedtünk valamin. Volt egy este amikor az Univerzumról találgattunk... Gyönyörű kora őszi éjjel volt, milliónyi csillaggal az égen, bár az utcai lámpák bezavartak, de így is nagyon szép volt. Miután már a földön kívűli életformákat is megbeszéltük, ő elköszönt. Én még maradtam a kertben, és bámúltam a végtelen Univerzum rejtett csodáit... Azon gondolkodtam, hogy  vajon most épp ebben a pillanatban mennyire messzire látok el. Tudjuk, hogy a csillagok, néhány épp látható bolygón kívűl egy-egy nap. Mint a mi Napunk, csak ezek valaki más "napjai". A legközelebb lévők 5 párszeknyi távolságra, ami kb 16,3 fényév. Ami az jelenti, hogy amit most épp most látok az 16,3 évvel ezelőtt történt. 16,3 évig utazott a fény, mire ideért. Persze vannak küzelebb is csillagok, pl 4,2 fényévnyire, de azokat nem látjuk egy fizikai jelenség miatt. A legtávolabbi csillag amit észleltek 9 milliárd fényévnyire van. A Föld még nem is létezett amikor a csillag fénye amit most látunk elindult felénk... 

Azon gondolkodtam, tulajdonképp a múltba nézünk vissza amikor a csillagokat nézzük, és eszembe jutott vajon a jövőbe láthatnánk-e, úgy 30 évet előre. Csak úgy belepillantottam volna a ma éjszakámba akkor 15 évesen 1989 egyik őszi éjjelén. Sohasem arra voltam kíváncsi, vajon épp most mit csinálok a 30 évvel későbbi éjjel, ősszebújok-e szerelmemmel, dolgozm e épp, gépelek a laptomomon, vagy már hideg föld takar... Mindig arra voltam kíváncsi mit érzek abban a pillanatban 30 év múlva. Az érzéseink mesélnek az életünkről. Ha boldog vagyok, ha elégedett, ha szomorú, kétségbeesett, elárulja, hogyan életm eddig...

Az elmúlt 30 évem szerelmi bánattal telt... Nem változott semmi. Ugyanazt láttam volna, amit akkor éreztem 1989-ben. 

És most meghalt a Múzsám... Csak villog a kurzor jó ideje... Nem jönnek gondolatok, csak elhibázott döntések emlékei. Rengeteg van belőle. Csak elhibázott döntéseim vannak. Azt gondolom egész életemben csak is és kizárólag egyszer döntöttem jól. Amikor elhagyatam Magyarországot. Most próbálom meghozni a második jó döntésem, amikor is szeretném kitépni a bánatot a szívemből... Azt az embert aki miatt verseket írok. Aki miatt ma sem alszom. Ő alszik. De tudom ő sem épp jól alszik. Sajnos. 2019 07 16 01:07 perc van Kedd. Steinen-Hägelberg, egy Német kicsi falu alig 750 lakossal a hegy tetején. A Svájci és a Francia határtól 20 km-nyi távolságra. Rheinfeldenben, ide 12 km-re dolgozom a Mcdonalds's-ban. (Most még) Német, Román, Littván, Albán, Koszovói, Boszniai, Sri-Lankai, Indiai, Afganisztáni, Algériai, Marokkói, Nigériai, Kurd, Szíriai, Ugandai, Eritrea-i, és még ki tudja milyen nemzetiségű kollágákkal, akik messziről üdvozolnek, amikor meglátnak. Akik valóban és igazából aggódtak értem, amikor beteg voltam, akik pénzt adtak, amikor nem volt pénzem, akik felszerelik a lámpáimat a lakásban, akikkel együtt nevetünk, és együtt idegeskedünk, lassan 2 éve.... Ha ezt láttam volna akkor, 1989 őszi éjjelén,  nem is hiszem el, még önmagamnak sem. És mégsem változott semmi. A bánatomat magammal hoztam 30 év és 1200 km távolságról... És itt van velem most is. Önmagunkat az érzéseimket, szokásainak, az életünket magunkkal visszük mindenhová. 30 évnyire és 1200 km-nyire is. Most is Star Treket nézek, kakaót iszok, és szerelmi bánatom van. Mint akkor, és ott. Csak most a kakaóra németül van ráírva mennyi cukor van benne, és egy kicsi faluban a hegy tetején a teraszomon iszom meg.... 

Az idő és a távolság nem gyógyít. Nem halványulnak a csilllag fények. Csak suhannak tovább a végtelen űrben épp úgy, ahogy elindultak 30 évvel ezelőtt...

Mint látnék vajon, ha belenézhetnék 2039 egyik nyári estéjébe... Gépelek a laptopomon, bánkodom a szerelmem miatt, vagy már a hideg föld takar vajon? 

Fotó: 2018 augusztus 14 Schluchsee, vele, csak az árnyéka maradt velem...