agido74blog

Megfájdult a fejem ma délután, de még reggel közvetlen az ébredés után hátulról és orvul rám támadott a lustaság, és leterített... Hagytam... Ma csak tejbegrízt főztem a gyerekeknek. Nem is mosogattam, pedig csak egy gombot kellene megnyomni. NEM akarom megnyomni azt a gombot. Ma nem. Szomjas vagyok, de a limonádé nem akar idejönni... Ennyire súlyos az állapotom. Bár ezt az igényemet kénytelen leszek kielégíteni előbb-utóbb és még ma.

Szakad az eső kb. egy órája. Megint. Amikor elkezdődött akkor még a “kert egyik felében” sütött a nap a másikban esett. Kiszaladtunk a lányommal esernyőkkel szivárványra vadászni. Egyik kedves ismerősöm Facebook oldalán van egy 19 sec. hosszú hátsó kertben készült videó (2014 május 18-án 20:04-kor lett megosztva) egy gyönyörűséges dupla szivárványról. De ma nem mutatkozott a szivárvány. Én ilyen vagyok. Szakadó esőben is keresem a gyönyörűséget. Nem mindig találom... Sebaj, majd legközelebb, lesz még ilyen sőt még ilyenebb is. Néha felhúzom a telefonom hajnali 2-re (bár kivétel nélkül én ébresztem) és kimegyünk november közepén hullócsillagokat nézni... Akármikor éjszaka érek haza, soha de soha nem mulasztom el, hogy felnézzek az égre. Csak nehogy elszalasszak valami csodát... Persze rengeteg csodát elszalasztottam már életemben... Néha csak hosszú-hosszú percekig figyelem a távoli űr csillagait és előszedve minden csillagászati matematika és fizika tudásomat próbálok rájönni mit is látok. A múltat, a jelent vagy a jövőt. A válasz még várat magára.

Elmulasztott jó dolgok:

1. zongoraleckék.

Amikor kicsi voltam nagyon szerettem volna megtanulni hegedülni. A szüleim nem engedték, megmagyarázták miért... elfogadtam. Akkor jött a második kedvenc a zongora... Akkoriban 1983-84 más világ volt. Én is más voltam. Elsősorban gyerek. 9-10 éves. Határozott elképzelésem volt a jövőmről. Anya leszek, és boldog. 50%-os eredményt elértem :) Volt egy-két nagyon lelkes tanító Pilisen. Örök hála nekik. Voltak néptánc órák, természetesen beiratkoztam. Ahogy furulya órákra is. Álmom a zongora és a hegedű megmaradt - álomnak. Egyik nap megyek haza az iskolából még senki sem volt otthon és a folyosón ott állt egy csodálatos fekete versenyzongora... Ledobtam a táskám és iskolaköpenyben a konyhaszéket odahúzva leültem. Majd kiugrott a szívem... Csak egyszer dobogott ennél jobban. Ne is kérdezzétek, igen love még most is megdobban néha... felnyitottam a zongorát... elefántcsont billentyűzet. Az egyik billentyűről le volt törve az elefántcsont. Csak simogattam őt és elmeséltem neki, hogy mennyire vártam rá...(kiderült később, hogy a nagybátyámtól kapta az apukám. A nagybátyám - ahogy a családban sokan- zenész volt, jazz zenész) A furulya kottakönyvemből és a hatodik érzékem segítségével kezdtem el leütögetni a billentyűket. Nagyon-nagyon nagyon óvatosan nehogy fájdalmat okozzak neki... Még csak ismerkedtünk. Pilisen egy könyvesbolt volt az iskolával szemben. A visszavitt üres üvegek árából vettem egy zongora kottás könyvet, és minden nap alig vártam, hogy hazaérjek... Már azok a kis dalocskák amiket furulyán tanultam, mentek az elefántcsont billentyűkön is. Közben persze szerettem volna hivatalosan tanulni zongorázni, de anyukám szerint Pilisen nincs zongora oktatás... Hát már akkoriban sem ismertem azt, hogy lehetetlen. Utána érdeklődtem, így 9 évesen a felnőttek között. Közöltem mindenkivel zongorázni akarok megtanulni. Egyszer csak azt a választ kaptam, én zongoratanár vagyok az iskolában tanítok... Van zongorád? egy csodaszép fekete versenyzongorám van és máris pillangók ezrei röpködtek körülöttem. Beiratkoztam. Repültem hazáig... És akkor.... kinyitom az ajtót és a folyosó... üres... A zongora sehol. Kérdezem anyukám... Apád eladta, mert nem volt pénzünk... Akkor gyűlöltem meg a pénzt. A pénz nem valóra váltja az álmaimat hanem elszakít tőlük...Nem sírtam, csak annyit mondtam az anyunak beiratkoztam zongoraórákra... ma.

Később kiderült 5000 forintért adta el az apu, pedig 20000-et ért. 1984-ben. 5000 forint miatt veszett oda egy álom...

2002-ben 4-esem volt az 5-ös lottón. Sok 4-es volt akkor, nem volt nagy a nyeremény. A Campónában sétáltunk. Nem szoktunk. A Tropikáriumba mentünk csak. Az emeleten egyszer csak ott ragyogott egy üzlet. Egy zongora bolt. Bementem. Köszöntem. A zongoráknak... Odamentem az egyik pianinohoz, leütöttem néhány elefántcsont billentyűt... Megdobbant a szívem. És tudtam. Ő az. Az üzlet tulajdonosával telefonon alkudoztam, elmondtam neki mindent őszintén. És azt, hogy mennyit nyertem a lottón... Sajnos nem emlékszem a nevére, de még a szállítást megkaptam. Odaadta annyiért amennyi pénzem volt, sírtam. Pedig kiírva sokkal magasabb ár volt. Meg sem próbált egy olcsóbb zongorára rábeszélni. Hálás vagyok neki. Weinbach Pianino, nem fekete versenyzongora, de gyönyörű hangja van.

Zongorázni én nem tudok. Sokszor ültem előtte. De felnőttként megvalósítani egy gyerekkori álmot nem könnyű... Még nem tettem le róla. A gyerekeim tanultak zongorázni...

folytatás következik...