agido74blog

Hétfő este van... Ramaty idő odakinn, és idebenn sincs semmi “melegség”. Ráadásul beteg is vagyok, utolért a szokásos őszi influenza...

Forró mézes-citromos tea, pléd, alvás... erre lenne most szüksége a testemnek, de nem erre vágyik. Egészen másra vágyom, ami a mai hétfőn, hosszú idő után kimaradt... Aikido edzésre. Egy bizonyos helyen... Hiányzik... Nagyon...Mindenestül...

Brenda Lee-t hallgatok: “... Mindig azt bántod, akit szeretsz, pont azt, akit egyáltalán nem kellene...”

Szeretek régi idők zenéjét hallgatni, fülbemászó dallamok, kellemes orgánumok, értelmes dalszövegek...

Amikor kicsi voltam, volt egy rádiónk a zöld konyhaszekrény tetején. Két Junoszt tévé nagyságú barna rádió volt fehér zongorabillentyű szerű gombokkal. Nekem elérhetetlen magasságban volt, alig vártam, hogy a nővéreim hazajöjjenek, és bekapcsolják. Feltekerték a recsegő hangerő szabályozó gombot addig, amíg még elviselhető volt a recsegés. ÉÉÉSSS elkezdődött... Engem felállítottak a “láda” tetejére, így voltam körülbelül olyan magas, mint ők. És táncoltunk, énekeltünk. IMÁDTAM! IMÁDTAM! “...Nem tudom a neved , hogy segítsek neked, hogy megtalálj, ha keresnél...” “...Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád. Nem fordulok utánad, megyek csak tovább....” A láda még megvan, nem engedtem anyámnak kidobni :) Anyukám mellette “ücsörög” a “köcsögben” a teraszon. Apukámat várja 5 éve. Aztán mennek közösen, ketten a kertbe... :(

Egy szoba-konyhás vályogházban laktunk 5-en. Csak villany és hideg víz volt, wc az udvaron amolyan hagyományos, középkori... Anyám folyton sikálta a házat, apám folyton meszelte és bütykölt amit lehetett. Emlékszem bordóra volt festve! a padló és egy lépcsőfokkal alacsonyabban volt a szoba, olajkályhánk volt. Volt egy gangunk is, nagyon szerettem, esőben ott játszottam, ott tároltuk a háromkerekű kék biciklim, aminek piros műbőr volt az ülőkéje. Ezzel a bringával sok kalandom volt... Volt egy kisebb műhelye is apámnak. Szerettem vele ott lábatlankodni, de soha nem voltam útjában. Akármikor bementem hozzá rám mosolygott. “...Csepplyányom...”, és már puszilgatott is. Felültetett egy székre és magyarázta mit csinál épp. Én voltam és vagyok a mai napig a csepplyánya :) Apukám villanyszerelő, elektroműszerész, vagy ilyesmi, akkoriban másként hívták. Drótokat forrasztgat. Megtanított engem is forrasztani, villanykapcsolót, konnektort cserélni, falat vésni, behúzni a drótot a műanyag csőbe. Szöget kiegyenesíteni kalapáccsal, fúrógépet használni, fűrészelni, dolgokat szétszedni és összerakni stb... Amikor sikeresen szétcsavaroztam valamit, és boldogan ránéztem: - Látod apu? sikerült szétszedni!! akkor mindig nevetett egyet és azt mondta: -Na igen ám de össze is kell rakni! :) És összeraktuk... Apukám elmagyarázta nekem a nagy barna rádió működését is, amikor hasonlókat javított. Megértettem, és azóta sem felejtettem el...

A műhelyében mindig szólt egy öreg Sokol rádió. És apukám mindig dudorászott. Akármikor bementem ő dudorászott... Komár Laci, Zárai-Vámosi, Máté Péter a kedvencei...

Az édesapám, és az édesanyám születésük óta ismerik egymást. Szomszédok voltak. Két évvel fiatalabb az anyukám. Az ő szerelmük eleve elrendeltetett volt. Anyukám mesélte, hogy gyerekkorában folyton “leste” apukámat, mit csinál. Egyszer nem látott át rendesen,ezért felmászott a disznóól tetejére, hogy jobban lássa, mit csinál. Olyan 8-10 év körüliek voltak. Anyu mesélte, hogy annyira fészkelődött a disznóól tetején, hogy jobban lásson, hogy az beszakadt alatta és ott találta magát a disznók között, akik majdnem felfalták őt... A nagyapám ez két nagy pofonnal jutalmazta... De anyu látni akarta mit csinál az apu. Soha nem tudtam meg mit csinált...

A mai napig őrizgeti apukám azokat a leveleket, amiket egymásnak írogattak:

Pl: -Kati varrd fel a gombomat a nadrágomra, mert leszakadt! (ez egy zsírpapírra van írva)

vagy: -Jóska! Hazafelé menj be a patikába, váltsd ki az Erika gyógyszerét!

És hasonló hangvételű levelek, amiken hatalmasakat nevetünk akármikor elővesszük őket, és ezeket őrizgetik 50! éve LOL Természetesen Csokoládés papírokat, préselt virágokat is. Amikor anyu meghalt az apu ezeket el akarta tüzelni. Nem engedtem.

Az esküvőjük botrány volt, a két család utálta egymást. Apámék nagyon szegények voltak, anyámék viszonylag jobban éltek, mert nagyapám suszter volt. Csak ők ketten voltak ott és a két tanú. Esküvő után hazamentek. Mondom haza, mindenki a saját szüleihez.

Anyámnak gyönyörű zöld szemei voltak. A fiam szemeiben látom viszont anyám tekintetét. Apámnak fekete göndör haja van. 74 éves elmúlt, de nekem több ősz hajszálam van, mint neki.

Anyám folyton délamerikai sorozatokat nézett, amikor hozzászóltam ilyenkor, mindig ezt válaszolta: Csitt, most mondja meg Juan Armando Manuel Federico Diego, Alicia Anna Florencia Isabel Rosalianak, hogy szereti... Megkérdeztem tőle mit szeret ezeken a filmeken? Azt válaszolta, hogy ez az Armando úgy néz ki, mint az apám fiatalkorában...

2016.10.17 23:59 Mert az igazi szerelmet meg kell tanulnunk és csak igaz szerelemből tudjuk megtanulni...